Magyar nyelv English language









  A Harmónia Állatkert 2004 szeptemberében alakult meg. Létesítésének fő gondolata az otthon lakói számára biztosított kikapcsolódási lehetőség, az élőlények megfigyelése, azokkal történő kontaktusteremtés, és az állatokban rejlő terápiás lehetőségek alkalmazása.

  Jóllehet az állatok nem helyettesíthetik az emberi kapcsolatokat, de a háziállatok és a hobbiállatok jelentős érzelmi kötődést jelenthetnek például az idősek számára.

  Az idős korúak, akik rendszeresen állatokkal vannak kontaktusban - illetve gondoznak -, érzik, hogy az állatnak szüksége van rájuk, és ez már önmagában is terápiás értékkel bír. Az állatokért érzett felelősség időseknél és betegeknél azt válthatja ki, hogy azok jobban kezdenek saját magukkal is törődni. Kutatások kimutatták, hogy azok az idős emberek, akik Alzheimer kórban, vagy súlyos érelmeszesedésben szenvednek, többet mosolyognak, vidámabbak, barátságosabbak, többet kommunikálnak és kevésbé ellenségesek a gondozóikkal.

  Igyekeztünk az állatkert faunáját úgy összeállítani, hogy megfelelő látnivalót nyújtson, illetve a terápiás szempontoknak is megfeleljen.

Jelenleg az állatkertben láthatók:
  • láma
  • emu
  • muflon
  • póniló
  • mosómedve
  • görény
  • macskabagoly
  • papagájok
  • vízi szárnyasok
  • és egyéb, érdekes állatok


  Tekintse meg képeinket
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!
Kattintson a képre a nagyításhoz!

Cimkék: Harmónia idősek otthona, idősek otthona, Gyömrőn idősek otthona

Idősek otthona - Tárhely és programozás: evonet.hu